február A: 1416 u./² febꝛuaꝛius (MünchK. 1v); 1527 februarioſnak (ÉrdyK. 222); 1795 Februáriusi [sz.] (NSz.); 1833 Februar (SzT.); 1847/ február (NSz.); 1898 feburál (Rell: LatSz. 37); nyj. fëbruár (Bálint: SzegSz.); februvár (ÚMTsz.) J: ’az év második és egyben a tél utolsó hónapja | Februar’ #

Latin jövevényszó, később a németből is. |  ≡  Lat. (mensis) Februarius ’a tisztulás hónapja ‹mint a római naptári év utolsó hónapja›’, (k.), (h.) ’a 12 hónapból álló naptári év második hónapja’ [< lat. februa [többes szám] ’évenkénti tisztulási ünnep’]; – ném. Februar ’az év második hónapja’.  ≋  Megfelelői: ang. February; fr. février; stb.: ’ua.’.  ⌂  A szóvégi s-hez vö. →aktuális, →ámbitus stb. A német hangalak a latint kiszorította a használatból.  ∼  Más, részben régi, részben nyelvjárási megnevezések: böjt elő hó, tkp. ’a nagyböjt első hónapja, ill. a nagyböjt előtti hónap’  (1489 k.: MKsz. 1895: 109); gyertyaszentelő hó  (1527: ÉrdyK. 222); fagyhó  (1539: CorpGr. 16); másodhó ’az év második hónapja’  (1865: Babos: KözhSzt. februarius a.); télutó  (1810 k.: MNy. 61: 106); stb.

☞ Melich: SzlJsz. 1/2: 292; EtSz.; TESz.; EWUng.→ fúriaNszt ↪február