faun A: 1707 faunus (EWUng.); 1791/ faunok (NSz.); 1809/ Faunuszoknak (NSz.) J: 1 1707 ’erdők, mezők, pásztorok szarvval és patával ábrázolt (ókori római) istene | gehörnter und bocksfüßiger Wald-, Feld- und Hirtengott’ (↑); 2 1854 ’a mohó vágy és a csúfolódó kedv szimbóluma; kéjsóvár ember | Sinnbild der Spottlust und der wilden Begierde; lüsterner Mensch’ (Heckenast: IdSzT.)

Nemzetközi szó. |  ≡  Ném. Faun; ang. faun; fr. faune; stb.: ’faun’. Vö. még lat. Fauni [többes szám] ’kecskebaklábú, szarvat viselő erdei démonok’. A latin mitológiából ismert Faunus személynévre megy vissza; Faunus Latium mondabeli királya, halála után az erdők, mezők és nyájak jótékony istene, akit később a latin Pan ’a pásztorok istene’ [< gör. Πάν ’ua.’] névvel azonosítottak.  ⇒⌂  A magyarba főleg német közvetítéssel került át; a faunus változat a latin személynév (↑) hatására keletkezett.  ⊚  Mitológiai, irodalmi szó.

☞ TESz.; EWUng.→ fauna