fa A: 1009/ dyrchyanfa; Twlgfa; Gyemelchenfa; Ihorfa; Somfa (MNL (OL) Dl. 280274); 1055 kurtuel fa (TA.); 1135 Baſfaia [hn.] (MNL (OL) Dl. 206809); 1273 Nyrfo (MNy. 32: 107); 1323 Magalfou (MNy. 32: 107); 1338 Faa (AnjOkm. 3: 459) J: 1 1055 ’élő fa | Baum’ # (↑); 2 1226 k. ’kivágott fa törzse, fából készült tárgy | Holz’ # (OklSz.); 3 1231 ’erdő | Wald’ (OklSz.); 4 1550/ ’lándzsa | Lanze’ (Tinódi: Cronica b3a) Sz: fás 1221/ Fas [hn.] (VárReg. 361.); 1519 faas ’fával benőtt, fával borított | mit Bäumen bepflanzt’ (JordK. 145); 1590 ’kemény rostú | holzig’ (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 44) | fáiz 1359 Faizowelgh [sz.] [hn.] ’fát vág, hord | Holz hacken, Holz holen’ (OklSz.) | fásít 1560 k. megh fasythom (GyöngySzt. 1851.) | fásul 1560 k. megh fasőlny [sz.] ’fává, fához hasonlóvá lesz | verholzen’ (GyöngySzt. 1850.); 1736 ’érzéketlenné, közönyössé válik | abstumpfen’ (MNy. 6: 319)

Örökség az uráli korból. |  ≡  Vog.  (T.) säl't'pā ’hársfa’ (säľť ’hársfaháncs’); zürj.  (Sz.), (P.), (KP.) pu ’élő fa; faanyag’; votj.  (Sz.) pu’ua.’; cser.  (B.) pu ’ua.’; finn puu ’ua.’; – jur. ṕā ’ua.; bot; tuskó’; szelk. pō ’élő fa; faanyag’; kam. pa ’ua.; erdő’; stb. [uráli *puβe ’élő fa, faanyag’].  ≋  Megfelelői: mong. hoi (< *poi) ’erdő’; tung. hijika ’ua.’; stb.  ⌂  Az ősmagyarban *fȧγȧ > *fȧγ fejlődés mehetett végbe. A régi toldalékolt alakokban *fȧγȧk > fȧȧk > fák változás zajlott le; az E/1. alanyesetű fá elvonással keletkezett, majd ebből a szóvégi á-k általános rövidülésekor (kb. a 12. sz. elején) a mai szótári alak: fák > fá > fȧ > fa. A fó változat a *fȧγ szabályos hangváltozásának eredménye.

☞ EtSz.; MNy. 32: 106; MSzFE.; TESz.; MNy. 66: 326; EWUng.→ bodzfa, bór-, csalfa, ebfa, édes-, fa-, fakó, faré, fejfa, fű-fa, fűzfapoéta, gyufa, hétszilvafás, isten-, karácsonyfa, kínafa, kisafa, kutya-, láncfa, macska-¹, majom-, nótafa, parafa, piszkafa, sámfa, strájfa, szarufa, szolgafa, tiszafa, törrzs-, uborkafaUN UEW. № 829Nszt ↪fa¹; ↪fa-; ↪fás; ↪fás-; ↪fásít; ↪fásul