dukál A: 1838 Dukál (Tsz.) J: 1 1838 ’megillet vkit, jár neki | gebühren’ (↑); 2 1841 ’illik | sich ziemen’ (Nszt.)
Bizonytalan eredetű, esetleg olasz (É.) jövevényszó, feltehetőleg szerbhorvát közvetítéssel is. | ≡ Vö. ol. toccare, (giul.) tucâ, (isztr.) tuká, (rom.) tukā́r, tukę̄́r: ’megérint; illet vkit, vonatkozik vkire’; – vö. még szbhv. (dalm.) tùkati ’ua.’. Az olaszban bizonytalan, esetleg onomatopoetikus eredetű. ⌂ A szó eleji d-hez vö. →dörzsöl, →túr stb. A 2. jelentés valószínűleg metonímia. ⚠ A latinból való származtatása aligha valószínű.
☞ TESz.; MNy. 83: 200; EWUng.