cáfol A: 1577 meg...czafolnÿ [sz.]; cziafolni [sz.] (KolGl.); 1592 viszsza tzófollya [l-j] [?✐] (MNy. 10: 324); 1604 Tzáfolom (Szenczi Molnár: Dict.); 1838 Czafalni [sz.] (Tsz.); nyj. capol (MTsz.) J: 1 1577 ’helytelennek bizonyít | widerlegen’ # (↑); 2 1592 ’visszavon | widerrufen’ (↑); 3 1708/ ’visszalép, eláll vmitől | zurücktreten’ (NSz.); 4 1774 ’gyaláz, ócsárol | schimpfen, tadeln’ (SzT.); 5 1837 ’legázol 〈füvet, vetést〉 | niedertreten 〈Gras, Saat〉’ (NSz.); 6 1840 ’csatangol; sárban cammog | herumschweifen; im Schlamm zotteln’ (MTsz.) Sz: cáfolat 1788 tzáfolatába (Nszt.)

Fiktív tőből keletkezett származékszó. |  ⌂  A tő bizonytalan, esetleg onomatopoetikus eredetű, és a (híg) sár cuppogását utánozza. Összefügg a cafog (→cappolódik), cafat stb. tövével. A szó végződése gyakorító képző. Valószínűleg a 6. jelentés az eredeti. Az átvitt értelmű 1. jelentés feltehetőleg a 4. és 5. jelentésből fejlődött ki.  ∼  A (R.) cáf ’cáfolat’  (1824: Nszt.) a nyelvújítás korában keletkezett elvonás a cáfol-ból.

☞ MNy. 9: 389; EtSz. cafog a.; TESz.; EWUng.→ cafat, cafka, cafra, cafrang, cappolódik, cavira, cefetNszt ↪cáfol; ↪cáfolat