ámul A: 1456 k. elamvlas [sz.] (SermDom. 2: 515); 1519 k. el am[.]lkoduan [sz.] (DebrK. 32); 1580 el almol (NySz.); 1784 ámúl (Baróti Szabó: KisdedSz. 11) J: 1 1456 k. ’megrémül | erschrecken’ (↑); 2 1513 ’elbágyad | ermatten’ (NySz.); 3 [ma főleg el~] 1529 e. ’csodálkozik | staunen’ # (VirgK. 18); 4 1855 ’csalódik | sich täuschen’ (NSz.) Sz: ámulás 1456 k. (↑) | ámulat 1830 ámulattal (Nszt.)

ámít A: 1508 el almeita (DöbrK. 25–26); 1513 elamíth (NagyszK. 141) J: 1 [ma főleg el~] 1508 ’megtéveszt | beirren’ # (↑); 2 1513 ’elbódít | betäuben’ (↑)

Onomatopoetikus eredetű szócsalád. |  ⌂  Hangalakja eredetileg a szájtátás, bámészkodás hang- és mozgásképzetét jelenítette meg. Töve azonos az →á-val, valamint az →ámul szócsaládjának tövével. A végződés visszaható, ill. műveltető képző. A szó belseji m-hez vö. →álmél. A jelentések létrejöttében az →alél hatása is közrejátszhatott.

☞ MNy. 50: 269; TESz.; EWUng.→ á, álmél, ámolyog, bávadNszt ↪ámít; ↪ámul; ↪ámulat