állat A: 1372 u./ allatot, alatÿat [t-j] (JókK. 157, 22); 1552 álot (Heltai: Dial. C: 6b) J: 1 1372 u./ ’állapot | Zustand’ (JókK. 112); 2 1372 u./ ’lény | Lebewesen’ (JókK. 157); 3 1372 u./ ’dolog | Sache’ (JókK. 51); 4 1405 k. ’lényeg | Wesen’ (SchlSzj. 39.); 5 1416 u./¹ ’termet | Gestalt’ (BécsiK. 104); 6 1495 e. ’eszköz; tárgy | Gerät’ (GuaryK. 116); 7 1519 k. ’szerves anyaggal táplálkozó élőlény az ember kivételével; a négylábúak | Tier; Vierfüßer’ # (DebrK. 438) Sz: állatú [csak szókapcsolatban] 1416 u./¹ allatouac ’nagy termetű | groß, beleibt’ (BécsiK. 104)
Származékszó. | ⌂ Az →áll¹ ’létezik, fennáll’ igéből keletkezett névszóképzővel. Eredeti jelentése ’létezés’ volt, amelyből az 1. és 2. jelentés metonímiával jött létre. A további jelentések többnyire a 2. jelentésre vezethetők vissza. Ezeknek a kialakulását jelzős szószerkezetek is segíthették. A 2. jelentéshez vö. asszonyi állat ’fehérnép, asszony, nő’ (1372 u./: JókK. 157); emberi állat ’ember’ (1518 u.: PeerK. 275); a 7. jelentéshez vö. négylábú barom állat ’négylábú állat’ (1519: JordK. 741).