édes A: 1138/ ? Edus [szn.] (MNy. 32: 204); 13. sz. közepe/ eʒeſ (ÓMS.); [1288 u.] Edes [szn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 65); 1290/ ydesuyz [hn.] (OklSz.); 1389 Ezus [szn.] (MNy. 64: 327); 1416 u./¹ mėgėdėſo̗ltènc̣ (BécsiK. 18); 1493 k. eͤdesbek (FestK. 10); 1495 e. edo̗s (GuaryK. 7); nyj. dös, écs-apám, éldës (MTsz.) J: ‹mn› 1 1138/ ? ’kedves, szeretett | lieb, geliebt’ # (↑), 13. sz. közepe/ ’ua.’ (↑); 2 1290/ ’nem sós, sótlan; nem savanyú | ungesalzen, salzlos; nicht sauer’ # (↑); 3 (†1061) 13. sz./ ? ’a cukor, a méz ízéhez hasonló, kellemes ízű | süß’ # (Györffy: DHA. I: 168), 1405 k. ’ua.’ (SchlSzj. 1506.); 4 1372 u./ ’kellemes; gyönyörűséges | angenehm; wonnig’ (JókK. 70); 5 1521 ’vér szerinti, nem mostoha | blutsverwandt’ # (RMNy. 2/2: 359); 6 [partikulaszerűen] 1779 ’〈fokozásra, nyomatékosításra〉 teljesen, egészen | ganz’ (Nszt.) | ‹fn› 1 1512 k. ’édesség | Süßigkeit’ (WeszprK. 63r); 2 1585 ’〈főleg megszólításként〉 szeretett személy | Liebling 〈bes. als Anrede〉’ (MNy. 75: 505); 3 1857 ’〈főleg megszólításként〉 édesanya v. édesapa | leiblicher Vater, leibliche Mutter 〈bes. als Anrede〉’ (Nszt.) Sz: édesség 1372 u./ ’lelki harmónia; kellemes, jóleső érzés | seelische Harmonie’ (↑); 1782 e. ’édesség | Süßigkeit’ (Nszt.) | édességes 1372 u./ edeſſeges (JókK. 93) | édesded 1416 u./¹ Ėdėſdèdėn (BécsiK. 44) | megédesül 1416 u./¹ (↑) | édeskedik 1474 edeſkettet [sz.] ’gyönyörködtet | sich ergötzen’ (BirkK. 3) | édeskedtet 1474 ’mulattat, szórakoztat, gyönyörködtet | ergötzen’ (BirkK. 3) | édeskedés 1495 e. edo̗ſko̗deſt ’gyönyörködés | Ergötzung’ (GuaryK. 101) | édesget 1508 edo̗sgethníe [sz.] (NádK. 474) | édeskés 1799 édeskés (Márton J.: MNSz.–NMSz. Süßlich a.)

Származékszó. |  ⌂  Az →íz-ből keletkezett -s melléknévképzővel. Az édes (~ ézes) az ízes ’jóízű’ (→íz¹) szóhasadásos párja; etimológiai kapcsolatuk a nyelvérzék számára hosszú ideig fennmaradt. A z > d hangváltozáshoz vö. →büdös, (N.) vides (→víz). Eredeti jelentése ’jóízű’ lehetett. Ebből a melléknévi 2. és 3. jelentés jelentésbővüléssel, a melléknévi 1., 4. és 5. pedig átvitt értelmű használatban kelethezhetett. A főnévi jelentések önállósulással jöttek létre különböző jelzős szószerkezetekből.  ∼  Ugyanebből az alapszóból különböző kicsinyítő képzővel keletkeztek: édi ’‹kedveskedő megszólításként, különösen az édesanyához intézve›’  (1803: Baróti Szabó: MVir.); édő ’ua.’  (1838: Tsz.); éde ’ua.’  (1874: Nyr. 3: 89); vö. még éd ’ua.’  (1837: Nszt.), amely bizonyára elvonás az édes-ből.

☞ EtSz.; Mészöly: ÓMSzöv. 238; TESz.; EWUng.→ édeleg, édes-, íz¹