te A: 13. sz. eleje/ te (KTSz.); 1372 u./ tÿ (JókK. 159); 1416 u./¹ tėgedèt [r.] (BécsiK. 2); 1416 u./² tèto̗llèd (MünchK. 9vb); 1467 k. thew (MNy. 20: 85); 1528 teh (SzékK. 55) J: 1 13. sz. eleje/ ’te, akihez beszélek, E/2. személyű, személyes névmás | du’ # (↑); 2 13. sz. eleje/ ’〈birtokos jelzőként〉 az, aki, ami a tied | dein’ # (↑) Sz: tegez 1795 tegezni [sz.] ’vkit „te”-nek szólít, hozzá beszélve 2. személyű igealakokat használ | duzen’ (NSz.) | tegeződik 1844 tegeződés [sz.] (NemzetiU. 1844. nov. 26.: 351); 1879 tegeződik (NSz.) R: téged 13. sz. eleje/ tegud (KTSz.)
ten ∆ A: 1372 u./ ten magadot (JókK. 24); 1416 u./² Tėnto̗llèd (MünchK. 9vb); 1513 theen (CzechK. 1v) J: 1 1372 u./ ’te magad, önmagad | du selbst’ (↑); 2 1513 ’tied, a te vmid | dein’ (↑) R: tenneid 1416 u./² tennèidhèʒ ’a tieid | die Deinen’ (MünchK. 40ra)
tennen ∆ A: 1416 u./¹ tėnėn (BécsiK. 100); 1513 tennen benned, tenno̗n (NagyszK. 36, 77) J: 1 1416 u./¹ ’te magad, önmagad | du selbst’ (↑); 2 1416 u./² ’tied, a te vmid | dein’ (MünchK. 33vb)
A szócsalád alapja, a te alapnyelvi örökség az uráli korból. | ≡ Zürj. (Sz.), (P.), (KP.) te; votj. (Sz.), (K.), (G.) ton; cser. (KH.) təń; md. (E.), (M.) ton; finn sinä; lp. (norv.) dǭn, dǫn; – jen. tod'i; szelk. tat, tan; kam. tan; stb.: ’te’ [uráli *tȣ̈ ’te itt’ ~ *to ’te ott’]. ≋ Megfelelői: juk. tet ’te’; mong. či ’ua.’, ta ’ti’; lat. tu ’te’; stb. ⌂ Végeredményben bizonyosan azonos a →ti elődjével. – A te alak kétféle módon jöhetett létre: vagy a ti változat nyíltabbá válásával, vagy egy *ŋ névmásképzőnek a tőhöz való hozzáadásával. – A téged szó belseji g-jéhez vö. engem (→én); a szóvégi d E/2. személyű, determináló funkciójú birtokos személyjel. A tegez származékszó a nyelvújítás terméke, amely a téged kikövetkeztetett tövéből keletkezett.
A ten származékszó. | ⌂ Névmásképzős származék; vö. tin (→ti).
A tennen származékszó. | ⌂ A névmásképző ismétlésével és a szó belseji n megkettőzésével keletkezett.
☞ Bárczi: SzófSz.; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ -féle, pertu, pite², temondád, ti, tiedUN UEW. № 1083; UEW. № 1084
tegez ‹nsz› ∆ [4] A: 1237 ? Tegz [szn.] (ÓMOlv. 89); 1342 Tegzes [sz.] [szn.] (OklSz.); 1361 Teguzgarto [szn.] (OklSz.); 1395 k. thegeʒ (BesztSzj. 130.); 1490 Tegewz (OklSz.) J: 1 1237 ? ’a nyilak, esetleg a nyilak és az íj tartására szolgáló tok | Pfeilköcher’ (↑), 1342 ’ua.’ (↑); 2 1704 e. ’íj | Handbogen’ (Nyr. 45: 130) Sz: tegzes 1342 [szn.] (↑)
tegez ‹ige› † [1] A: 1654 tegzettem (MNy. 90: 254); 1772 tegezi (MNy. 40: 157) J: 1 1654 ’nyilat kilő | mit Pfeilen schießen’ (↑); 2 1779 ’〈fegyver〉 övez, körülvesz | umgürten 〈Waffe〉’ (NySz.)
A szócsalád alapja, a tegez alapnyelvi örökség az ugor korból. | ≡ Vog. (AK.) tǟwət ’tegez, tok’; osztj. (V.) tüγət ’puzdra, tegez’ [ugor *täŋɜtɜ ’tegez a szíjon’]. ⌂ Az ugor *ŋ > m. g hangváltozáshoz vö. →fog¹, →száguld stb. A szó eredetileg az ugor lovas vadászat terminológiájához tartozott. A 2. jelentés metonímia. – A tegez ige téves szóhasználatból keletkezett, miután -z képzős igének fogták fel.
☞ FUF. 31: 114; TESz.; MSzFE.; EWUng.UN UEW. № 1859