kelepce A: 1213/ ? Kelepc [szn.] (VárReg. 168.); 1560 k. kelepche (GyöngySzt. 2479.); 1707 Kelépcze [? ɔ: Kelepcze] (MNy. 8: 128); 1723 kelepcsés [sz.] (NySz.); nyj. kerepce (ÚMTsz.) J: 1 1560 k. ’csapda, hurok | Fallstrick, Falle’ (↑); 2 1598 ’ravasz cselvetés | hinterlistige Nachstellung’ # (NySz.); 3 1921 ’a motolla felső része | oberer Teil einer Haspel, der aus einem Stab mit Querstäben an den Enden besteht’ (ÚMTsz.)

Jövevényszó egy szláv nyelvből, valószínűleg a szlovákból. |  ≡  Szlk. klepec ’csapda, kelepce; alattomos cselfogás’, (N.) klepce [többes szám] ’csapda, kelepce’; – le.  (N.) klepiec, klepce [többes szám] ’ua., csapda, cselvetés’; or.  (e.) клепьць, клепьця ’ua.’, (N.) кле́пцы́ [többes szám] ’csapda a menyétféléknek, rókáknak, nyulaknak’; stb. [< óe. szl. *klepьсь ’csapda’, tkp. ’kattanó, becsapódó eszköz’ < szláv *klapati ’odacsap’].  ⌂  A 3. jelentés metafora.

☞ Melich: SzlJsz. 1/1: 122; AkNyÉrt. 20/3: 55; Kniezsa: SzlJsz. 261; TESz.; EWUng.→ kalapál

kelepel [1] A: 1566 kelepelni [sz.] (NySz.); 1585 kelepoͤloͤ [sz.] (Cal. 272); 1784 kerepelni [sz.] (Baróti Szabó: KisdedSz.); 1795 k. kereplő [sz.] (NSz.); 1800 kerepǘl (NSz.); 1863 kölöpölése [sz.] (NSz.); 1865 kerepėl (CzF.) J: 1 1566 ’fecseg, locsog | schwatzen, plappern’ (↑); 2 1585 ’csattogó, zakatoló hangot ad, kerepel | rasseln’ (↑); 3 1585 ’csőrét összeverve hangot ad 〈gólya〉 | klappern 〈Vogel, haupts. Storch〉’ # (Cal. 459); 4 1863 ’körülrepdes | umflattern, umschwirren’ (↑)

kelep A: 1673 kelepeckel (NySz.); 1792 Kerep (Baróti Szabó: KisdedSz. Kerepelni a.) J: ‹fn› 1 1673 ’kereplő | Rassel’ (↑); 2 1837 ’fecsegő vénasszony | plapperndes altes Weib’ (NSz.); 3 1869 ’átfordulás, átlendülés a nyújtón | Umschwung am Reck, Welle im Turnen’ (Bánhidi: Sportny.); 4 1883 ’a gólya kelepelése | Klappern des Storches’ (NSz.) | ‹isz› 1879 ’〈a gólya kelepelését utánzó szóként〉 | 〈zur Nachahmung vom Klappern des Storches〉’ (NSz.) Sz: kelepce 1789 ’kereplő | Rassel’ (NSz.) | kelepcél 1799 Keleptzélni [sz.] ’csörömpöl, zörög, csörget | rasseln’ (Márton J.: MNSz.–NMSz.)

Valószínűleg a szócsalád alapja, a kelepel onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  A tő a palatoveláris párhuzamosság alapján összefügghet a karattyol tövével. A szóvég gyakorító képző. Hasonló onomatopoetikus eredetű szavak: ném. klappern ’csörömpöl, zörög; kelepel ‹gólya›’; ol. glottorare ’kelepel ‹gólya›’; stb.; vö. a →kalapál szláv elődeit is. A kelepel alak és a kerepel változat között részleges szóhasadás ment végbe: a kelepel szó a 3. jelentésben került az irodalmi nyelvbe, a kerepel használata többnyire a 2. jelentéshez kapcsolódik. A 4. jelentés metonímia a 3. jelentés alapján.

A kelep valószínűleg elvonás. |  ⌂  A kelepel-ből lett elvonva. A főnévi 2. jelentéshez vö. ném. Ratsche ’kereplő, csörgő; fecsegő ember’. A 3. jelentés keletkezése a kereplő forgó mozgásával magyarázható.

A szócsaládhoz még |  ∼  Ugyanebből a tőből egy játszi gyakorító igeképzővel: kelepicél ’kelepel’  (1799: Márton J.: MNSz.–NMSz. Klappern a.). Idetartozik a nyelvjárási kerepő ’kereplő, csörgő’  (1801: NSz.), ugyanabból a tőből főnevesült -ő képzős folyamatos melléknévi igenévként.

☞ Nyr. 32: 471; TESz. kelepicél a. is, kerepel a. is; EWUng.→ karattyol, kolomp