ha¹ A: 1350 k. ha (KT.); 1529 hah (VirgK. 82); 1577 há (NySz.); nyj. he (MTsz.) J: ‹ksz› 1 1350 k. ’feltéve, amikor | wenn’ # (↑), 1416 u./ ’vajon...-e | ob’ (MünchK. 95va); 2 1508 ’mikor? | wann?’ (DöbrK. 517); 3 1549 ’legfeljebb; csak | höchstens; bloß’ (RMKT. 3: 221)
Megszilárdult ragos alakulat. | ⌂ A →hogy¹ tövéből keletkezett -á latívuszraggal. A ha alak az eredeti há változatból jött létre rövidüléssel; az alaktanához vö. →fa, →ma stb. Eredetileg határozószó volt, ebből vált előbb a feltétel nélküli időhatározó mondatok, majd a feltételes, megengedő mondatok kötőszavává. Hasonló jelentésváltozáshoz vö. ném. wann ’mikor, amikor’, wenn ’abban az esetben, ha’. ∼ A szót alkalmilag főnévként is használták; vö. ha-val ’ha ‹feltételként›’ (1532: TihK. 273). Régen szószerkezetekben és összetételekben fordult elő gyakran; vö. hana ’mintegy’ (1372 u./: JókK. 3); hogÿhana ’mintha’ (1372 u./: JókK. 68); vö. még egyébha is ’egyébként’ (1539: KL. 176.).
☞ Nyr. 41: 426; Klemm: TMondt. 593; TESz.; TNyt. 1: 417, 480; EWUng.→ bár-, hajdan, hanem, hát², hogy¹, né-, noha, soha
ha² A: 1479 ha (NyírkGl.); 1792 Há! (NSz.) J: ’〈isz harag v. ijedtség kif.-ére〉 | 〈Interj.〉’
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ Önkéntelen hangkitörésből keletkezett. Összefügg a →hah, →hó³ stb. indulatszavakkal. Legkorábbról adatolható funkciója az állatok lassítása, megállítása, terelése. A csodálkozást, haragot és megdöbbenést kifejező szerepe később alakult ki. Ma ritkán, leginkább a figyelem felkeltésére és a nyugalomra intésre szolgáló indulatszóként fordul elő. Ilyen használatában egybeeseik a →hallgat erősen lerövidült felszólító funkciójú alakjával.