zsivány A: 1569 zsiván [✐] (MNy. 56: 387); 1775 Zsivány (MNy. 58: 108); 1780 sivánkodni [sz.] (MNy. 60: 496); 19. sz. eleje Zsívány (MNy. 4: 268); nyj. zsiány (ÚMTsz.) J: ‹mn› 1 1569 ’elvetemült, gonosz | verworfen, ruchlos’ (↑); 2 1881 ’huncut, pajkos | schelmisch, mutwillig’ (NSz.) | ‹fn› 1 1775 ’tolvaj | Dieb’ (↑); 2 1780 ’ravasz, álnok ember | Schelm, Wicht’ (↑); 3 1792 ’rabló, útonálló | Räuber’ (Baróti Szabó: KisdedSz.)

Bizonytalan eredetű, esetleg oszmán jövevényszó. |  ≡  Vö. oszm. civān, (R.) cevān, cífan: ’fiatal; fiatalember, legény’ [< újperzsa ǰawān ’fiatal; ifjú, fiatalember, ifjonc; ifjúkor, ifjúság, fiatalság; fickó, fiú’].  ⌂  A származtatás nagy mértékű gyengéje abban áll, hogy az oszmán szó jelentése a magyarban nem adatolható; hasonló pejoratív jelentésváltozásra azonban vö. →brávó; vö. még ném. Bube ’fiúgyermek, ifjú; gazfickó, gazember’. A szó eleji hanghelyettesítéshez vö. →zseb, →zsiger.  ⌂⇒  A magyarból: szlk. živaň ’ua.’.  ⚠  A →silány szóval való etimológiai viszony szótörténetileg kevésbé valószínű.

☞ Nyr. 40: 350; Kakuk: ÉlOsm. 95; TESz.; EWUng.