szpáhi ∆ A: 1532 ſpahÿakath (KL. 103.); 1554 Zpaiaſagot [sz.] (Tinódi: Cronica L3b); 1554 ezpahya (LevT. 1: 146); 1555 izpayaknak (LevT. 1: 150); 1558 hiszpahiajoktól (MonÍrók. 3: 208); 1573 izpahi (Szalay: ErdPorta 83); 1589 sjpahjnak (BudBLev. 493); 1627 szipaja (Kakuk: ÉlOsm. 367); 1632 iszpai (MonTME. 1: 31); 1651 Szapiak (TörtTár 1895: 728); 1651 Szpahi (Zrínyi: MM. 2: 13); 1661 espaják (MonTME. 6: 12); 1665 szpái (Kakuk: ÉlOsm. 367); 1796 Spáhisok (NSz.); 1864 szpáhinak (NSz.) J: 1 1532 ’török lovas katona 〈főleg hódoltsági területen〉 | türkischer Reitersoldat; Belehnter 〈mit einem Gut in eroberten Ländern〉’ (↑); 2 1932 ’francia gyarmati lovas katona Észak-Afrikában | nordafrikanischer Reitersoldat im französischen Heer’ (Sauvageot: FrMSz. spahi a.)

Oszmán-török jövevényszó, szerbhorvát közvetítéssel is. |  ≡  Oszm. sipāhi, (R.) spahi, sipāhī, ispāhī, ispai: ’földbirtokkal fizetett török lovas katona’; – vö. még szbhv. spahija, (R.) spàija: ’ua.’. Az oszmánban az újperzsa sipāhī ’a sereghez tartozó személy; lovas katona’ átvétele [< újperzsa sipāh ’sereg’].  ≋  Megfelelői a balkáni nyelvekben is megvannak; vö. blg. спахия; rom. spahiu; stb.: ’török lovas katona’. Vándorszóként számos nyelvben elterjedt; vö. ném. Spahi; fr. spahi; stb.: ’ua.’.  ⌂  A szókezdő i-s, ill. e-s változatok a mássalhangzó-torlódás feloldásával keletkeztek. A szóvégi i-s forma az oszmán-törökből való, az ija, ia, ja, a végűek pedig a szerbhorvátból.  ⊚  Történettudományi szakszóként használatos, a köznyelvben elavult.

☞ Kniezsa: SzlJsz. 227; Kakuk: ÉlOsm. 367; TESz.; EWUng.