gég ∆ A: 1075/ ? Gegu [hn.] (MonStrig. 1: 55); 1138/ ? Geugu, Gugu [szn.] (MNy. 32: 132, 133); 1566 ? goͤgeséggel [sz.] (NySz.); 1575 goͤgét (NySz.); 1797 gég (NSz.); 1828 Gö́gágak (NSz.) J: ’gégefő | Kehlkopf’

gége A: 1493 k. geͤgeͤẏekben (FestK. 40) J: 1 1493 k. ’légcső, nyelőcső | Luftröhre, Speiseröhre’ (↑); 2 1550 k. ’gégefő | Kehlkopf’ (KolGl.); 3 1560 k. ’artéria | Arterie’ (GyöngySzt. 2132.); 4 1748 ’cső | Röhre’ (NySz.); 5 1939 ’egy fajta tésztaétel | Art Mehlspeise’ (ÚMTsz.) Sz: gégész 1869 gégész (Bolond Miska 1869. jan. 31.: 19) | gégészet 1869 gégészeti [sz.] (OrvH. 1869. dec. 19.: 863)

Valószínűleg a szócsalád alapja, a gég belső keletkezésű, valószínűleg onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  Eredeti igenévszó lehetett (’kiáltás; kiált’ jelentésben), különféle madarak, főleg ludak hangjának utánzására. A gég az igenévszó névszói értékű tagja lehet. Az adatolt ’torok, gége’ jelentés az eredeti jelentésből metonimikusan fejlődhetett ki. Az igei értékű taghoz vö. →gágog, →gőgicsél; vö. még gégerez ’gágog’  (1810 k.: MNy. 61: 104); gegeg  (1827: MNy. 16: 50): ’ua.’. A gőgeséggel származékban (↑) található gőg változat a →gőgös-höz is tartozhat.

A gége megszilárdult jeles alakulat lehet. |  ⌂  A gég-ből keletkezhetett az -e E/3. személyű birtokos személyjellel; más testrészeknevek hasonló keletkezésmódjához vö. →epe, →vese, →zúz² stb. Ugyanakkor nem zárható ki az sem, hogy a gége ugyanezen igenévszó igei értékű tagjának -e képzős folyamatos melléknévi igenevéből keletkezett főnevesüléssel; vö. →csibe, →göbe stb.  ∼  Idetartoznak: géga, góga ’gégefő’  (1833: Kassai: Gyökerésző 2: 49, 267); (N.) gága, gëga, giga  (ÚMTsz.): ’ua.’; gégő  (Nyatl.); stb.: ’ua.’.

☞ MNy. 6: 263, 23: 129, 52: 42, 167; TESz. gége a.; EWUng.→ gágog, gőgicsél, gőgös