érte A: 12. sz. vége/ erette (HB.); 1372 u./ ew eretek, te erted (JókK. 102); 1416 u./¹ o̗ ėrtec (BécsiK. 18); 1490 k. the ÿrethed (MNy. 25: 90); 1495 e. ero̗tte (GuaryK. 2); 1575 oͤroͤtec (Heltai: Krón. 204b) J: 1 12. sz. vége/ ’érdekében; végett | für; zwecks’ # (↑); 2 1416 u./² ’miatt | wegen’ # (MünchK. 16vb); 3 1456 k. ’helyette; cserében | anstatt; dafür’ (SermDom. 2: 266) – De vö. 12. sz. vége/ lelic ert ’érte | für, um’ (HB.)

Jelszilárdulás. |  ⌂  Az ért-ből (↑) keletkezett E/3. személyű birtokos személyjellel. Az erete változat volt az eredeti, az érte alak ebből jött létre a második nyílt szótagi magánhangzó kiesésével. Emellett az alak mellett a többi birtokos személyjellel (-m, -d stb.) egy teljes paradigmasor alakult ki.  ∼  Az ért ragszilárdulás. Egy feltehetőleg ’hely’ jelentésű, nem adatolható, ismeretlen eredetű tőből keletkezett a -t lokatívuszrag megszilárdulásával. Eredetileg határozószó volt, amely az ősmagyarban névutóvá vált. Ebből az ősmagyar kor végén vagy az ómagyar kor elején határozórag keletkezett: 1372 u./ ʒerelmeert ’kedvéért’  (JókK. 62).

☞ EtSz. -ért a.; TESz.; Benkő: ÁrpSzöv. 138; EWUng.