erdő [6] A: 1009/ Erdew [hn.] (MNL (OL) Dl. 280274); 1082/ Kohnyaerdee [hn.] (MNL (OL) Dl. 7460); 1138/ Erdeídi [sz.] [szn.] (MNy. 32: 131); 12. sz. k./ Herdechelin [hn.] (MNy. 18: 164); [1200 k.] Erdeuelu [hn.] (An. 11.); 1210 Herde [szn.] (MonStrig. 1: 195); 1328/ Erdwfalw [hn.] (OklSz.); 1372 u./ erdewben (JókK. 9); 1416 u./¹ èrdo̗c (BécsiK. 109); 1590 oͤrdoͤ (NySz.); nyj. erdü (Nyatl.); erdé (ÚMTsz.) J: ’fák egységes tenyészetet alkotó tömege | Wald’ # Sz: erdős 1211 Erdeus [szn.] (PRT. 10: 513) | erdőség 1339 erdewsege (MNy. 2: 368) | erdei 1402 Erdeyfalu [hn.] (OklSz.); 1490 erdei ‹mn› (SzalkGl. 113.); 1529 ’vaddisznó | Wildschwein’ (OklSz.) | erdőcske 1402 Erdechke [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 1: 294) | erdől 1413 Erdelewth [sz.] [hn.] ’erdőre felügyel | den Wald hüten’ (OklSz.) | erdősz, erdész 1807 erdö́szöknek (Nszt.); 1825 Erdész (NSz.)
Származékszó szófajváltásának eredménye. | ⌂ Az ered (→ereget) ő képzős folyamatos melléknévi igenevének főnevesülése úgy, hogy a második nyílt szótag e magánhangzója kiesett. Eredetileg a vágásból felnövekedő fiatal erdő megnevezésére szolgált; vö. még →eresztvény. Jelentése csak később vált általánosan a nagyobb kiterjedésű, fával benőtt területek jelölőjévé.