ellik¹ A: 1177 k. ? Edlelmes [sz.] [szn.] (PRT. 1: 605); 1412 Kechkeellew [sz.] [hn.] (OklSz.); 1416 u./³ ello̗k [sz.] (AporK. 158); 1771 erlö́ [sz.] (NSz.); 1792 meg-ellik [▽] (Baróti Szabó: KisdedSz.) J: ’kölyke(d)zik, fial, fiadzik | Junge werfen’ #
Valószínűleg örökség, finnugor kori tő magyar képzéssel. | ≡ A tőhöz vö. zürj. (Sz.), (P.) sod- ’szaporodik, gyarapodik’; finn synty ’születik; keletkezik’ [fgr. *sente- ’szaporodik, születik’]. ⌂ Az egyeztetés csak akkor helytálló, ha az 1177 k.-i női személynévi adat idetartozik, és ennek megfelelően az tő *ed alakú lehetett; a hangtanhoz vö. →ed. A végződés az -l műveltető képző. Az így létrejött *edl előbb ell alakká hasonult, majd sokkal később elhasonulással keletkezett egy erl változat is. Az ige csak egészen későn vált ikessé.
☞ FUF. 2: 284; NytudÉrt. 38: 13; MSzFE.; TESz.; EWUng.UN UEW. № 889