élc A: 1847 élcekben (Nszt.); 1847 elcze [□]; élcze [□] (NSz.) J: 1 1847 ’vicc; szellemesség, tréfás mondás 〈gyakran gúnyos, személyes éllel〉 | Witz; geistreiche Bemerkung 〈oft mit spöttischer Schärfe〉’ (↑); 2 1849 ’elmésség; humor | etw Geistreiches; Humor, Komik’ (NSz.) Sz: élcel 1851 élczelésével [sz.] (NSz.) | élcelődik 1861 élcelődést [sz.] (Hölgyfutár 1861. febr. 16.: 166)
Valószínűleg tudatos szóalkotással keletkezett származékszó. | ⌂ Az él² ’szúrófegyver hegye; vágóél’ szóból keletkezett -c, ill. -ce névszóképzővel. A ném. Witz ’elmésség, szellemesség; tréfa’ szó magyarítására hozták létre. A hangalakot a →vicc is befolyásolhatta. A jelentésfejlődéshez vö. még fr. pointe ’csúcs, hegye vminek; csattanó, poén’. ⌘ Nyelvújítási szóalkotás.
☞ TESz.; EWUng.→ él²