eh A: 1416 u./² E (MünchK. 74vb); 1536 Ee (NySz.); 1748 Eh (NySz.); 1792 Ih (NSz.) J: ’〈indulatszó〉 | 〈Interj.〉’

ej A: 1568 ey (SzT.); 1789 Éj (NSz.); 1796 éjh (I.OK. 30: 263); 18. sz. Ejj (ItK. 90: 429); 1881 Ij ha (NSz.); nyj. öj (ÚMTsz.) J: ’〈indulatszó〉 | 〈Interj.〉’

ehe × A: 1585 Ehe (Cal. 1100); 1626/ ehé (Kreszn.) J: ’〈indulatszó〉 | 〈Interj.〉’

Onomatopoetikus eredetű szavak. |  ⌂  Önkéntelen hangkitörésből keletkeztek. Eredetileg és ma is a bosszúság, harag, türelmetlenség kifejezésére használatosak. A szócsalád tagjainak egymáshoz való viszonyához vö. →á. Az eh régen csodálkozást is kifejezett, ma a hirtelen elszánás is társul hozzá. Emellett az ej a vágyakozást, népdalokban pedig az örömet is kifejezheti. Az indulatszó gyakran a →ha² indulatszóval alkotott összetételekben is előfordul: ejha ’‹indulatszó›’  (1760: NSz.), de vö. eja ’ua.’  (1710 u.: Thaly: VÉ. 1: 365). Az összetétel eredetileg valószínűleg a boldogság kifejezésére szolgálhatott, ma a csodálkozást és a gúnyos megütközést fejezi ki.

☞ EtSz.; TESz. ej a. is, ejha a. is; EWUng.→ ejnye