egyetlen A: 1372 u./ egÿetlenegÿ (JókK. 156); 1416 u./¹ eggètlèn eg (BécsiK. 228); nyj. ëggyetlenben-ëggy (MTsz.) J: 1 1372 u./ ’csupáncsak egy, éppen csak egy; olyan, amelynek mása, párja nincs | einzig; sondergleichen 〈als Adj.〉’ # (↑); 2 1519 k. ’magányos, magára maradott | einsam, vereinsamt’ (DebrK. 461)
Származékszó. | ⌂ A →egy számnévből keletkezett a -tlen melléknévképzővel, amelynek itt nyomatékosító funkciója van. Az alakhoz és jelentéshez vö. számtalan ’nagyon sok’ (→szám), →töméntelen. Az egyetlen már a régi nyelvben is gyakran állt nyomatékosító határozóként az →egy mellett; vö. még →egyen. 2. jelentése elavult.
☞ TESz.; EWUng.→ egy