éger [4] A: 1024/ Egurwelg [hn.] (MNL (OL) Dl. 207200); 1067 k./ Egur [hn.] (Wenzel: ÁÚO. 1: 24); 1138/ Egríg [sz.] [szn.] (MNy. 32: 132); 1181/ Eger [hn.] (Szentpétery: KritJ. 1: 43); 1234 egurfa (OklSz.); 1357 Eegur [hn.] (ZichyOkm. 3: 56); 1525 k. Egeerfabÿmboÿa (MNy. 11: 38); 1577 k. Egeͦr fanak (OrvK. 620); 1833 Iéger-fa (Kassai: Gyökerésző 2: 38); nyj. jégërfa (Nyatl. égerfa a.) J: ’a vizes élőhelyeket kedvelő, kb. 20 méter magas, kerekded levelű lombhullató barkavirágzatú fa v. cserje, amelynek rügyei és hajtásai ragadósak | Erle’
Ismeretlen eredetű. | ⌂ A régebbi alak az eger lehetett, a szó eleji magánhangzó nyúlása bizonyára a hangsúly miatt következett be. Az egér változat, valamint a szókezdő j-s változatok valószínűleg népetimológiával keletkeztek. – A szó gyakran szerepel víznek, ill. víz melletti helynek tulajdonneveként, ám egy eredeti ’mocsár’ jelentés feltevése nem meggyőző.
☞ EtSz.; TESz.; EWUng.