durrog [1] A: 1327 ? Durgo [sz.] [szn.] (AnjOkm. 2: 314); 1354 ? Dorgo [sz.] [szn.] (AnjOkm. 6: 209); 1651/ durog (Zrínyi: MM. 1: 67); 1720 k. durgása [sz.] (NSz.); 1760 durrogó [sz.] (NSz.); 1777 dorrogással [sz.] (NSz.); 1798 duragása [sz.] (NSz.); 1820 Durrongás [sz.] (NSz.); nyj. durjog (MTsz.) J: 1 1651/ ’dörög; többszörösen erős, mély v. csattanó hangot ad | böllern; knallern’ # (↑); 2 1760 ’mennydörög | es donnert’ (↑); 3 1763 ’vkire kiabál | anschreien’ (NSz.); 4 1820 ’lövöldöz | herumschießen’ (↑)

durran A: 1760 meg dorrannak (NySz.); 1775 durranás [sz.] (Nszt.); 1799 durranik [□] (Nszt.) J: 1 1760 ’dörögni kezd | es donnert’ (↑); 2 1775 ’egyszeri erős, mély v. csattanó hangot ad | knallen, puffen’ #; 3 1874 ’csattanóval végződik 〈történet〉 | mit einem Knalleffekt enden 〈Geschichte〉’

durrant A: 1779 durrantva [sz.] (Nszt.); 1833 Durantani [sz.] (Dank.); nyj. durjant (ÚMTsz.) J: 1 1779 ’egyszeri erős, mély v. csattanó hangot ad | puffen’ (↑); 2 1782 ’szellent | furzen’ (Nszt.)

Onomatopoetikus eredetű szavak. |  ⌂  A tő a →durmol és →duruzsol tövével azonos. A végződések különféle igeképzők.  ∼  A durr ’‹ostorpattogást, robbanást stb. kifejező hangutánzó szó›’  (1782: Nszt.), durr ’csattanás, robbanás (hangja)’  (1786: Nszt.) valószínűleg elvonás az igékből, de nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy ez a szó tulajdonképpen a dérdúr (→dérrel-dúrral) ikerszó utótagjával azonos.

☞ MNy. 23: 129; EtSz.; SzegFüz. 3: 145; TESz.; EWUng.→ dérrel-dúrral, dörög, durmol, duruzsol