dől A: 1432 Kezepredewlefelde [sz.] [hn.] (MNy. 10: 40), de vö. →dűlő; 1508 le dv́lven [sz.] (DöbrK. 513); 1510 el devle (MargL. 52); 1636 dőlödözne [?✐] [sz.] (NySz.); 1874 düllik [□] (Nyr. 3: 350) J: 1 1432 ’vmilyen irányban nyúlik, elterül | sich erstrecken, liegen’ (↑); 2 1508 ’ferde helyzetbe kerül; vhová omlik, esik | in schiefe Lage kommen; sinken, einstürzen’ # (↑); 3 1510 ’árad, ömlik | strömen’ (↑); 4 [főleg el~] 1766 ’〈ügy, kérdés〉 kezd megoldódni, bizonyos irányba fordul | sich entscheiden 〈Sache, Frage〉’ (MNy. 102: 476); 5 [főleg le~] 1778 ’lefekszik | sich hinlegen’ (Nszt.); 6 [főleg be~] 1888 ’hagyja magát megtéveszteni, felül vminek, vkinek | jmdm aufsitzen’ (NSz.) Sz: dülöng 1577 dolengezni [sz.] ’dülöngél, tántorog | taumeln’ (KolGl.) | düledezik 1597 meg dw̋leodeozeot [sz.] (OklSz.) | düledék 1760 düledéke ’rom | Ruine’ (NySz. Döledék a.) | dülöngél 1780 düllöngölének (NSz.)

Csuvasos típusú ótörök jövevényszó. |  ≡  Vö. ujg. tüš-; CC. tüš-; oszm. düș-; stb. ’esik, összeomlik; ereszkedik, süllyed; meghal’ [török eredetű].  ≋  Megfelelője: mong. tüsi- ’nekitámaszkodik vminek’.  ⌂  A magyarba átkerült alak valószínűleg *tül- vagy *dül- lehetett (köztörök -š ~ csuv. -l). Az 1., 3. és 5. jelentés egy eredeti ’esik, omlik’ jelentésből keletkezett. A 4. és 6. jelentés metafora. A 4. jelentés főleg a dűlőre visz ’eldönt, határoz’, dűlőre jut ’döntésre jut’ szerkezetekben használatos.

☞ MNy. 13: 100; EtSz.; TESz.; Clauson: TED. 560; MNy. 72: 17; Ligeti: TörK. 17, 50; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT.→ dönt, dülled, dűlő