dög A: 1086 ? Deged [sz.] [szn.] (Györffy: DHA. I: 253); 1213/ Degust [sz.] [hn.] (VárReg. 166.); 1219/ ? Dugus [sz.] (VárReg. 87.); 1372 u./ dewge (JókK. 62) J: ‹fn› 1 1372 u./ ’betegség; járvány | Krankheit; Seuche’ (↑); 2 1416 u./¹ ’holttest | Leiche’ (BécsiK. 42); 3 1570 ’állati tetem | Aas’ # (NySz.); 4 1782 ’élő állat 〈főleg kutya, ló〉 | lebendes Tier 〈bes. Hund, Pferd〉’ (Nszt.); 5 1790 ’alávaló ember | niederträchtiger Mensch’ (Nszt.); 6 1792 ’tömeg | Unmenge’ (NSz.); 7 1867 ’érzéki, buja nő | (kleines) Luder 〈Mädchen, Frau〉’ (Nszt.) | ‹mn› 1777 ’rettentően nagy; borzasztó | riesengroß; schrecklich’ (Nszt.) | ‹partikula› 1791 ’rettenetes 〈mn fokozására〉 | sehr 〈zur Intensivierung von Adjektiven〉’ (Nszt.) Sz: dögös 1213/ [hn.] (↑) | dögösít 1456 k. degheſeÿthÿ ’tönkretesz, elpusztít | zugrunde richten’ (SermDom. 2: 156) | dögösül 1470 meg ne degeſſelÿenek ’tönkremegy | zugrunde gehen’ (SermDom. 2: 244) | döglet 1474 meg degletek [sz.] ’kísértésbe visz | in Versuchung bringen’ (BirkK. 3a) | dögletes 1495 e. do̗gleto̗ſſeget [sz.] (GuaryK. 118) | döglik 1517 meg devglevt [sz.] (DomK. 100); [be~] 1921 bedöglött ’megsemmisül; elromlik | zunichte werden; kaputtgehen’ (NSz.) | döglődik 1768 döglődik (NSz.) | dögleszt 1789 Döglesztené (Nszt.); 1791 döglesztö́ [sz.] (NSz.) | dögész 1832 dögész ’sintér | Schinder’ (Nszt.); 1907 ’orvostanhallgató; természettudományi szakos hallgató | Mediziner; Student der Naturwissenschaft’ (Nyr. 36: 299)

Ismeretlen eredetű. |  ⌂  A főnévi jelentések közül a 2. a valószínűleg eredeti 1. jelentés alapján keletkezett metonímia, a többi pedig pejoratív metafora a 2. jelentés alapján. A melléknévi jelentéshez és a partikulához vö. →barom, →marha stb.

☞ TESz.; EWUng.→ döghalál