döcög A: 1577 k. deͦcʒÿeogtetÿ [sz.] (OrvK. 52); 1739 götzögtek (NSz.); 1792 Detzegni [sz.] (Baróti Szabó: KisdedSz.); 1831 Giczeg (Kreszn.); 1872 düczögni [sz.] (NSz.); nyj. döccög (ÚMTsz.) J: 1 1577 k. ’reszket | zittern’ (↑); 2 1636 ’lassan zötyög 〈jármű〉; lassan, inogva megy | holpern; trotten’ # (NySz.); 3 1834 ’akadozik〈szöveg, gondolatmenet stb.〉 | stocken 〈Text, Gedankenfolge usw.〉’ (Nszt.); 4 1838 ’kuncog | lachen, kichern’ (Tsz.)
döccen A: 1755 doͤczenés [sz.] (NSz.); 1787 döttzen (Nszt.); 1833 Detztzen (Kassai: Gyökerésző 1: 426); nyj. döccsenő, düccenőknél [sz.] (ÚMTsz.) J: ’(egyet) rázkódik, zökken | einmal holpern’
Onomatopoetikus eredetű szavak. | ≡ Eredetileg a kisebb rázkódással, ütődéssel járó hanghatásokat jeleníthette meg. A végződés gyakorító, ill. mozzanatos képző. A döcög 4. jelentése a test rázkódását előidéző nevetésre utal.
☞ EtSz.; TESz. göcög a. is; EWUng.