dosztig A: 1669 dosztig (NySz.); 1770 duztig (NSz.) J: ’untig, rogyásig | bis zum Überdruß’

doszt A: 1806 dosztot (NSz.); 1873 Doszt (Nszt.) J: ‹fn› 1806 ’kielégítés; jóllakás | Befriedigung; Sattwerden’ (↑) | ‹hsz› 1873 ’(untig) elég | übergenug’ (↑)

A szócsalád feltehető alapja, a doszt szláv jövevényszó. |  ≡  Szbhv. dosta, (N.) dȍsti ’elég, elégséges’; szlk. dosť ’ua.’; or. дocытa ’jóllakásig’, (N.) дócыть ’elég (volt)’; stb. [< szláv *do (elöljárószó) + *syt- ’jóllakottság; teltség’].  ⌂  A határozószói jelentés lehet az eredeti.

A dosztig valószínűleg ragszilárdulás. |  ⌂  A doszt-ból keletkezett az -ig határozóraggal: ez feltehetőleg azért kapcsolódott a szóhoz, mert így könnyebben illeszkedett be a magyar határozószók rendszerébe.

A szócsaládhoz még |  ⌂  Ugyanakkor nem zárható ki teljesen, hogy a dosztig tulajdonképpen szláv mintára létrejött szóalak, amelyben az -ig a szláv do-nak felel meg. Ebben az esetben a doszt külön átvétel a szlávból, vagy elvonás a dosztig-ból.  ∼  A (N.) doszta ’elég’ a szerbhorvátból (↑) származik.

☞ EtSz.; Kniezsa: SzlJsz. 159; TESz. doszt a.; EWUng.