doktor A: 1372 u./ doctor (JókK. 95); 1536 dactor (Ballagi A.: RNySz. 349); 1552 doktor (MNy. 67: 487) J: 1 1372 u./ ’tudós | Gelehrter’ (↑); 2 1536 ’orvos | Arzt’ # (Ballagi A.: RNySz. 351); 3 1570 ’tanító | Schulmeister; Lehrer’ (SzT.); 4 1587 ’egyetemi, ill. akadémiai doktori fokozattal rendelkező személy | Träger der Doktorwürde’ (SzT.)

doktorál A: 1760 Doctoraltatott [sz.] (NSz.); 1785 Doktoráltotta [sz.] (Nszt.) J: 1 1760 ’doktorrá avat | jmdn promovieren’ (↑); 2 1924 ’doktori címet, fokozatot szerez’ (Nszt.)

doktorátus A: 1788 Doktoratusságra [sz.] (NSz.); 1877 doktorátust (NSz.) J: 1 1788 ’a legmagasabb egyetemi, ill. akadémiai fokozat | Doktorgrad’ (↑); 2 1834 ’doktori szigorlat, ill. disszertáció | Doktorprüfung bzw. Dissertation’ (Nszt.)

Latin jövevényszók. |  ≡  Lat. doctor ’tanító, tanár’, (k.) ’teológus; jogtudós’, (h.) ’tanító, tanár; tudós; doktori cím viselője; orvos’ [< lat. docere ’tanít, oktat’] | lat.  (k.), (h.) doctorare ’doktori fokozatot nyer’ | lat.  (k.) doctoratus ’doktori fokozat’, (h.) ’ua.; jeles tudósság, tanárság’.  ≋  Megfelelői: ném. Doktor, Doktorat; fr. docteur, doctorat; stb.: ’doktor ‹cím›, orvos’, ’doktori fokozat’.  ∼  A doki ’orvos’  (1972: ÉKsz.) szórövidüléssel és -i kicsinyítő képzővel keletkezett a doktor-ból.

☞ EtSz.; TESz.; EWUng.→ dekorál, docens, dogma, dokumentum