diák A: [1237–1240] Dyaqui [sz.] [hn.] (PRT. 1: 783); 1337 Roazdyak (KárOkl. 1: 125); 1337 Gyakteluk [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 878); 1402 Deeak [szn.] (OklSz.); 1414 Deakkutha [hn.] (OklSz.); 1416 u./¹ deyakol (BécsiK. 213); 1525 Byrtold diack (SzapolyaiOkl. 601.); 1805 dëák (NSz.); nyj. dihák (ÚMTsz.); gyivâk (MTsz.) J: ‹fn› 1 [1237–1240] ’tanult ember; írnok, titkár | Studierter; (Geheim)schreiber’ (↑); 2 1372 u./ ’diakónus | Diakon’ (JókK. 155); 3 1533 ’tanuló | Schüler’ # (Murm. 2251., 2276.); 4 1533 ? ’ókori római ember | Römer 〈im Altertum〉’ (Murm. 421.), 1588–1589 ’ua.’ (MNy. 75: 384); 5 1631 ’egyházfi | Mesner’ (MonTME. 1: 24); 6 1636 ’〈a görögkeleti egyházban〉 kántor | Kirchensänger 〈in der orthodoxen Kirche〉’ (SzT.); 7 1795 ’〈vmely munkaterületen〉 tanuló v. kisegítő személy | Lehrling od. Helfer 〈auf einem Arbeitsgebiet〉’ (NSz.) | ‹mn› 1 1416 u./¹ ’latin | lateinisch’ (BécsiK. 213); 2 1774 ’római katolikus 〈egyház, pap〉 | römisch-katholisch 〈Kirche, Priester〉’ (Nszt.) Sz: diáki [1237–1240] [hn.] (↑)

Bolgár vagy szerbhorvát jövevényszó. |  ≡  Blg.  (N.) дяк ’iskolás gyermek; diakónus’; szbhv. đak ’iskolai tanuló, egyetemi hallgató’, (R.) dijak ’írnok’ [a szlávban a gör.  (biz.) διάκος ’diakónus’ átvétele]. Vö. még óe. szl. dijakъ ’ua.; pap’; szln. dijak ’iskolai tanuló, egyetemi hallgató’; ukr. дяк ’sekrestyés, kántor’, (R.) ’írnok, titkár’; stb.  ≋  Megfelelői: rom.  (N.), (R.) diác ’ua.; kántor, előénekes’.  ⌂  A szó a görögkeleti egyházhoz tartozó egyik déli szláv nép nyelvéből származik. Az eredeti jelentése feltehetőleg a főnévi 2. jelentés. A 3. jelentés a tanuló diák  (1513: NagyszK. 1) szerkezetből keletkezett önállósulással. A 6. jelentés román vagy ukrán hatásra utalhat. A szó a 19. században a főnévi 4., valamint melléknévi jelentésében háttérbe szorult a →latin-nal szemben. A deák változat ma csak történettudományi és történeti tárgyú művekben fordul elő, ám korábban a főnévi 1., ill. a melléknévi jelentésben igen jellemző volt, így a diák és a deák változat között részleges szóhasadás ment végbe.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv.  (Kaj) dijak ’latin ‹mn›’.

☞ EtSz. 1. deák a.; Kniezsa: SzlJsz. 154; FilKözl. 4: 671; TESz.; EWUng.→ diakónus, ős-