dán A: 1559 Danoſokra (Székely I.: Krón. 116b); 1575 Danuſoc (Heltai: Krón. 1b); 1602/ dánokat (MNy. 79: 246) J: ‹fn› 1559 ’dán ember | Däne’ # (↑) | ‹mn› 1790 ’a dánokkal kapcsolatos, rájuk vonatkozó | dänisch’ # (MNy. 6: 318)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. Dani [többes szám], Danus ’dán ember’. Forrása az óész. germ. danir [többes szám] ’dánok’, tkp. ’erdőlakók’. ≋ Megfelelői: ném. Däne; ang. Dane; stb.: ’dán ember’. ⌂ A dán alak keletkezésében a latin tőalak játszott szerepet, amelyet a magyar többes számú alakból (dánok < lat. Dani) való elvonás is támogatott. A nemzetközi megfelelők tőalakja is elősegítette a rövidebb alak elterjedését; vö. még →arab, →dák stb. – A korábbi változatok szóvégi s hangjához vö. →ámbitus, →glóbus stb.
☞ MNy. 7: 31; EtSz.; TESz.; EWUng.