csúf A: 1403 ? Chwph [szn.] (OklSz.); 1408 Chwf [szn.] (OklSz.); 1456 k. chwfhnak (SermDom. 2: 538); 1532 Coffoliauala [sz.] (TihK. 228) J: ‹fn› 1 1456 k. ’mulattató | Spaßmacher’ (↑); 2 1608 ’olyan személy, akit mindenki csúfol, gúnyol | Zielscheibe des Spottes 〈Pers〉’ (NySz.); 3 1713 ’szégyen; megcsúfolás | Schande; Schimpf’ (Kis-Viczay: Sel. 10) | ‹mn› 1 1456 k. ’ravasz | schlau’ (SermDom. 2: 522); 2 1470 ’nevetségszerző; gúnyolódó | lächerlich; spöttelnd’ (SermDom. 2: 684); 3 1763 ’szégyenletes | schändlich’ (NSz.); 4 1779 ? ’csúnya | häßlich’ # (NSz.), 1807 ’ua.’ (Márton J.: MNSz.–NMSz.) Sz: csúfol 1456 k. chwfulÿa (SermDom. 2: 282) | csúfolás 1470 chufolas (SermDom. 2: 684) | csúfít 1490 k. <chu>fetottak (NagyvGl. 249.) | csúfolkodik 1529 e. czufolkodo [sz.] (VirgK. 4) | csúfolódik 1536 chwfolodnak (Pesti: Fab. 64b) | csúfos 1539 Czufos [szn.] (OklSz.)

Olasz  (É.) jövevényszó. |  ≡  Ol.  (fri.) c̦uff, čuf ’hajfürt a homlokon v. a tarkón; zilált, borzas sörény; az arcot álarcszerűen takaró haj’; (v.-ven.) ciúf, zuf ’ua.’; (vel.) zufo ’szájhős, gúnyolódó ‹ember›’, – ol. ciuffo ’homloktincs, hajfürt; konty’ [esetleg germán eredetű; vö. →copf].  ⌂  A magyarba vásári mulattatók, ill. udvari vigasságok szavaként került át. Melléknévként valószínűleg az -l képzős igei származékokból vonódott el. A melléknévi 4. jelentés talán a →csúnya hatására keletkezett.  ≂  Valószínűleg nem tartozik ide: 1405 k. chuph  (SchlSzj. 2139.), melynek ismeretlen a jelentése.

☞ EtSz.; TESz.; FilKözl. 14: 489; EWUng.→ copf, csúfondáros