csősz A: 1093/ ? Cheuʒ [hn.] (MNL (OL) Dl. 248764); 1192/ Guusci [ɔ: Cuusci] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 2: 358); 1193 Cheuz [hn.] (ÓMOlv. 54); 1276 Chuuz [hn.] (Györffy: ÁMTF. 2: 358); 1560 k. Chósz (GyöngySzt. 3624.); 1763 csüz (NSz.); 1792 Tsö́s (Baróti Szabó: KisdedSz.); nyj. csész (ÚMTsz.) J: 1 1192/ ’kikiáltó | Ausrufer’ (↑), 1560 k. ’ua.’ (GyöngySzt. 2933.); 2 1560 k. ’mezőőr; őr | Feldhüter; Wächter’ (↑); 3 1560 k. ’török követ | türkischer Bote’ (GyöngySzt. 2933.) Sz: csőszködik 1788 Csőszködöt ’csőszként dolgozik | als Feldhüter tätig sein’ (MNy. 11: 371); 1867 ’jogosulatlanul megfigyel | unbefugt bewachen’ (Nszt.)

Jövevényszó, valószínűleg besenyő eredetű. |  ≡  Vö. Kāšγ. čawuš ’a csatarendet irányító tiszt’; csag. čavuš ’felügyelő; poroszló; kapuőr’; oszm. c̦avuș  [ejtsd: čauš] ’futár; a parancsot kikiáltó személy; altiszt’ [tisztázatlan eredetű ; eredetéhez vö. még →csausz].  ⌂  A magyarba átkerül alak valószínűleg *čäwiš lehetett, amennyiben a törökben hangrendi átcsapás történt; vö. még →csődör. A szó végi török š > m. sz, z hangváltozáshoz vö. →csiriz. A csősz eredetileg a királyi udvarnak beszolgáltatott állatok kezelőjét jelölhette. A 3. jelentés oszmán-török hatást mutat.

☞ EtSz.; MNy. 30: 104; TESz.; Ligeti: TörK. 123, 254; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT.→ csausz