csörlő A: 1405 k. cheuelw (SchlSzj. 2105.); 1521 Chewlw (OklSz. csőllő a.); 1585 Tseuloͤ (Cal. 456); 1629 csülő [✐] (NySz. Csévlő a.); 1681 czollo (HOklSzj. 25); 1708 Tsüllö́, Tsürlö́ (Pápai Páriz: Dict.); 1767 Tsörlö (Pápai Páriz–Bod: Dict.); 1768 Csŏrŏlŏ (SzT.); 1786 Csűvöllő (MNy. 70: 94); 1795 k. csillő (EtSz. cső a.); 1808 Tsöllö́ (Sándor I.: Toldalék); nyj. csívülő (ÚMTsz.) J: 1 1405 k. ’gombolyító szerkezet, amellyel a fonalat a csévére rátekerik | Spulrad’ (↑); 2 1828 ? ’rombusz | Rhombus’ (NSz.), 1835 ’ua.’ (Tzs. Raute a.); 3 1897 ’olyan emelőszerkezet, amely a teher kötelét v. láncát egy dobra felcsavarja | Hebewinde, Haspel’ (PallasLex. XXX a.); 4 1928 ’a rácsavarodó kötél segítségével hajót stb. vontató szerkezet | Spill, Gangspill’ (TechnLex. 1: 243)

Származékszó szófajváltásának eredménye. |  ⌂  A csévél (→cséve) -ő képzős folyamatos melléknévi igenevének főnevesülése. Az elsődleges változat a csévélő  (↑) lehetett. A csörlő alak ebből keletkezett a második, nyílt szótagbeli magánhangzó kiesésével, l > ll geminálódással, valamint ll > rl elhasonulással. A szó belseji ö-s alak térhódításához a →cső is hozzájárulhatott. A 2. jelentés jelentéskölcsönzés a lat. rhombus ’bűvészpörgettyű; rombusz’ szóból.  ⊚  1. jelentésében széles elterjedtségű tájszó, a 3. és 4. jelentés műszaki szakszóként használatos a köznyelvben.  ∼  A csür ~ csűr ’orsó, (fonál)cséve’  (1873: Nyr. 2: 137)  (OrmSz.) valószínűleg a csürlő, csűrlő változatokból keletkezett elvonással.

☞ EtSz. cső a.; TESz.; EWUng.→ cséve