csök × A: 1184 ? Cekelev [sz.] [szn.] (MNL (OL) 208372); 1198 ? Cheke [sz.] [szn.] (MNL (OL) Dl. 104875); 1577 k. Cÿekÿt (OrvK. 315); 1745 szarvas-tsék (MNy. 4: 426); 1761 Tsoͤkjét (NSz.); 1785 csoͤgjét (NSz.); 1795 k. tsők (NSz.); 1808 Bika tsík (Sándor I.: Toldalék); nyj. csëk (ÚMTsz.) J: 1 1198 ? ’nagyobb hím állatnak, főleg a bikának a hímvesszője | Penis größerer Tiere, haupts. von Stieren’ (↑), 1577 k. ’ua.’ (↑); 2 1780 ’ebből készült korbács | Ochsenziemer’ (Nszt.); 3 1807 ’virágporzó | Staubgefäß’ (MagyFűvészk. 7); 4 1901 ’fatuskó | Holzklotz’ (ÚMTsz.)

Török jövevényszó. |  ≡  Oszm. c̦ük; tat. čük, čügäy; csuv. čăkă; stb.: ’hímvessző’.  ≋  Megfelelői a tunguz nyelvekben is megtalálhatók.  ⌂  A magyarba átkerült alak *čük lehetett. Az átvétel már a honfoglalás előtt megtörténhetett. A 2. jelentést az magyarázza, hogy a levágott bikának súlyokkal kinyújtott vagy pálcára húzott s megszárított hímvesszőjét egykor fenyítőeszközként használták. A 3. és 4. jelentés metafora.  ≁  Nem tartozik ide: csök ’keresztelő alkalmából tartott vendégség, lakoma’  (Nszt.); ez a főleg a Kis- és Nagykunság területén használt tájszó török eredetű; vö. csuv. čük ’áldozás, áldozó ünnep’; tat.  (Kaz.) čük ’népünnepély böjt előestéjén’; stb. A szóföldrajz alapján kun eredetre gondolhatunk.

☞ MNy. 3: 115; EtSz.; TESz.; Doerfer: TE. 3: 120; Ligeti: TörK. 281; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT. csök¹ a., csök² a.