csihol A: 1669 dohánycsiholást [✐] [sz.] (NySz.); 1784 tsehelni [sz.] (Baróti Szabó: KisdedSz. 81); 1792 tziholok (Baróti Szabó: KisdedSz. Tsehelek a.); 1805 tsaholtam (Nszt.); 1817 csoholt (Nszt.); 1862 csehėl (CzF.); 1862 csihel (CzF. csahol 2. a.); nyj. csuholni [sz.] (ÚMTsz.) J: ’〈acéllal, kovakővel stb.〉 tüzet pattint, üt ki | Feuer schlagen’
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ A kovakőnek acéllal való összeütögetésekor keletkező csikorgó hang megjelenítésére. A szóvég -l gyakorító képző. A csihol és →csahol hangalakja összekeveredett.
☞ MNy. 9: 386; EtSz.; TESz.; EWUng.→ csihi-puhi