cséve A: 1548 ceue, chewe (OklSz. cső a.), de vö. →csörlő; 1661 tsévŏ-orsojával (EtSz. cső a.); 1664 csoͤve (NySz. cső a.); 1714 Csivével (SzT.); nyj. csívë (MTsz. cső a.) J: 1 1548 ’üreges hüvely, amelyre fonalat gombolyítanak | Webspule’ (↑); 2 1595 ’cső | Rohr’ (Ver. 15.); 3 1711 e. ’szívócső | Heber’ (MonÍrók. 27: 101); 4 1714 ’lőfegyver csöve | Laufeiner Schußwaffe’ (↑); 5 1792 ’kukoricacső | Maiskolben’ (Nszt.); 6 1862 ’távcső | Fernrohr’ (CzF.); 7 1895 ’a madártoll alsó, csöves része | Federkiel, Spule’ (PallasLex.)

csévél A: 1792 tsévéllö́k [sz.] (NSz.); 1802 tsǘllik (NSz.); 1838 Csével (Tzs.); 1855–1860 csöll (MNy. 38: 222) J: ’tekercsel | spulen’

A szócsalád alapja, cséve jövevényszó egy szláv nyelvből. |  ≡  Blg.  (N.) цeвá ’orsó, cérnatekercs; üreges ág, növényi szár; cső, lőfegyver csöve’; szlk. cieva ’(vér)ér, hajszálcső; cső, cséve’; ukr.  (R.) цíвa ’orsó’; stb. [szláv eredetű; vö. még lett saiva ’ua.; kötőtű’; litv. šaivà ’orsó’].  ⌂  A magyar alakban hangrendi kiegyenlítődés ment végbe. A szláv c > m. cs hanghelyettesítéshez vö. →császár, →csép stb. A jelentéstanához vö. →cső, amely végső soron ugyanarra az etimonra megy vissza.

A csévél származékszó. |  ⌂  Igeképzővel keletkezett a cséve szóból, amely gyakoribb használatú, mint az alapszó.

☞ EtSz. cső a.; Kniezsa: SzlJsz. 144; TESz.; EWUng.→ cső, csörlő