csepű [6] A: 1138/ ? Cepudi [sz.] [szn.] (MNy. 32: 132); 1405 k. ? chepes [sz.] (SchlSzj. 1004.); 1430 k. chepew (SchlGl. 2269.); 1469 czepus [sz.] [szn.] (MNy. 57: 361); 1474 xepeuel (BirkK. 7); 1508 ւúpúnec (NádK. 310); 1513 ւo̗pú (NagyszK. 75); 1618 czüppő [✐] (NySz.); 1748 le-tsépül [sz.] (NySz.); 1794 tsöpi (NSz.); 1862 csėpű (CzF.) J: ’kóc, szösz | Werg’ Sz: csepűs 1405 k. ? ’kóc-, csepűkészítő | Wergmacher’ (↑); 1469 [szn.] (↑) | csepül 1609 lecsöpültetet [sz.] ’(meg)fedd, korhol, hibáztat | tadeln’ (NySz.)

Ótörök jövevényszó. |  ≡  Ujg. čöbik ’tisztátlanság, piszok, folt, hiba, maradék’; tat. čübək ’kóc, csepű’; sór šöbäγ ’a kenderrost, kendermag kemény tokja’; stb. [<  török čöp, čöb ’szemét(kupac), hulladék’; vö. még →seprő].  ⌂  Kiindulási alakja: török čöpäk v. čöpik lehetett; a szóvéghez vö. →bölcső, →gyűszű stb. A csepül származékszó tkp. ’hulladéknak tart, annak tekint vmit’ jelentése összefügg a kóc, csepű értéktelen mivoltával.

☞ MNy. 3: 112; EtSz.; TESz.; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT.→ csepűrágó, seprő