csángó A: 1400 Chango [szn.] (ZichyOkm. 5: 192); 1424 ? Czanko [szn.] (MNy. 85: 275); 1443 ? шанга [szn.] (MNy. 85: 275); 1533 Csángo Hungari [✐] (Nyr. 41: 245); 1781 csángó-magyarok (NyK. 38: 258); 1862 czángó (CzF. csangó a.); nyj. sangó (ÚMTsz.) J: ‹mn› 1400 ? ’a csángónak nevezett magyar népcsoporthoz tartozó | zu einer ung. Volksgruppe in der Moldau gehörig’ (↑), 1533 ’ua.’ (↑) | ‹fn› 1400 ? ’a csángónak nevezett magyar népcsoporthoz tartozó személy | Angehörige(r) einer ung. Volksgruppe in der Moldau’ (↑), 1792 ’ua.’ (Baróti Szabó: KisdedSz.)

Származékszó. |  ⌂  A →csáng-ból keletkezett -ó folyamatos melléknévi igenévképzővel. A kó-ra végződő változat azáltal keletkezett, hogy a szóvéget kicsinyítő képzőként fogták fel. A szó népnévvé való alakulása ennek a népcsoportnak Erdélyből Moldvába való kivándorlásával függ össze.  ≂  Valószínűleg idetartozik:  csángó ’kellemetlenül, fülsértően kongó harang’  (1792: Baróti Szabó: KisdedSz.), ’nem szabályosan, nem rendesen hangzó ‹harang›’  (1838: Tzs.); ezt esetleg egy külön hangutánzó tő is befolyásolhatta.

☞ EtSz.; Bárczi: SzófSz.; Mikecs: Csángók 376; TESz.; MNy. 85: 271; EWUng.→ csáng