csalán A: 1214/ Soluhan [hn.] (VárReg. 296.); 1234 Salan [hn.] (EtSz.); 1270 Chalan [szn.] (Szentpétery: KritJ. 2/1: 96); 1395 k. chalan (BesztSzj. 398.); 1440 Chanalos [sz.] [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 1: 344); 1470 cholyanustho [sz.] [hn.] (OklSz.); 1532 Chÿalÿan (ItK. 87: 661); 1536 czallyan (OklSz.); 1560 k. Chalany (GyöngySzt. 138.); 16. sz. vége Chynal', Tsilány (Gl.); 1613 czillanios [sz.] (SzT.); 1616 Czenal [szn.] (MNy. 64: 314); 1618 Czinal [szn.] (MNy. 64: 314); 1687 Csullyanosb(an) [sz.] (SzT.); 17. sz. czovanÿ (EtSz.); 1720 Csohan [szn.] (MNy. 64: 314); 1722 Csojjános [sz.] (SzT.); 1757 Csyánosban [sz.] (SzT.); 1796 tsonár, tsorán (MNy. 68: 336); 1884 csana (Budenz-Eml. 270); nyj. csanyát (Nyr. 29: 19); csëán (Nyr. 38: 236); csilánk (MTsz.); csilánt [□] (MTsz.); csolláng, sillyán (ÚMTsz.) J: ’fűrészes levelű, lágy szárú növény, amelynek levelét és szárát csalánszőrök borítják | Brennessel (Urtica)’ #

Ótörök jövevényszó. |  ≡  Csag. čalaγan; kirg. čalqan; alt. čalkan: ’csalán’; stb. [< török *čal- ’csap, ver, üt’].  ⌂  Kiindulási alakja: *čalaγan lehetett. A szó belseji γ eltűnéséhez vö. →ács, →bátor stb. A sokféle magyar alakváltozat főleg szabályos hangváltozások következtében jött létre.

☞ MNy. 3: 110; Gombocz Z.: BTLw.; EtSz.; TESz.; Doerfer: TE. 3: 327; EWUng.