copf A: 1769 czoffot (MNy. 70: 93); 1769 Czopffot (MNy. 60: 222); 1775 tzaffba (MNy. 60: 222); 1776 Czofban (MNy. 60: 222); 1795 Tzoppod (NSz.); nyj. cóf (EtSz.) J: 1 1769 ’hajfonat, varkocs | Zopf’ # (↑); 2 1782 ’vendéghaj, paróka | Perücke’ (MNy. 60: 222); 3 1848 ’elavult szokás; maradi gondolkozásmód | veralteter Brauch; rückständige Denkart’ (Nszt.); 4 1848 ’maradi öreg ember; tekintélyes öreg ember | rückständiger Alter; alter Mann von Ansehen’ (Nszt.); 5 1879 ’egy fajta művészeti stílus a 18. sz. második felében | Zopfstil’ (Nszt.) Sz: copfos 1793 tzopfos (Nszt.)
Német jövevényszó. | ≡ Ném. Zopf ’hajfonat; maradiság’ [germán eredetű; vö. óész. germ. toppr ’csúcs, hegyes vég; felkötött haj’; ang. top ’csúcs, hegyes vég, tetőpont; tincs, (haj)csomó’; stb.]. A ’maradiság’ jelentés kialakulásának tárgyi alapja az, hogy a copf férfi hajvisleteként a francia forradalom óta a maradiság külső jelévé vált. ≋ Megfelelői: szbhv. (N.) cȍf ’hajfonat’; cseh cop ’ua.; maradiság’; stb. ⌂ A szó végi f és p a ném. pf affrikáta hanghelyettesítésével keletkezett. Az 5. jelentést azt magyarázza, hogy e stílus jellegzetes motívuma a copfszerű füzérdísz. ∼ Idetartoznak: copfli (1768: MNy. 70: 93) ’copfocska’; cófli ’ua.’ (1769: MNy. 70: 93) ezek a nyelvjárási szavak feltehetőleg kicsinyítő képzős bajor-osztrák alakokra mennek vissza.