co × A: 1558 czobe (MNy. 28: 318); 1561 czo fél [ɔ: cofel] (RMNy. 3/2: 41); 1566 tzóki (NySz.); 1690 Czuki (SzT.); 1729 Tzú (SzT.) J: ’〈különféle háziállatok terelő-, ill. hívószava〉 | 〈Lockruf-Treibew für versch. Tiere〉’ – De vö. 1497/ Czoÿathokkÿ ’tűnés!, kifelé! | packt euch!, raus mit euch!’ (MNy. 11: 320)
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ Önkéntelen hangkitörésből keletkezett állathívogató és -terelő szó, főleg lovak, kutyák stb. esetében. Különféle határozószókkal való együttes használat következtében jöttek létre az összetett alakok, amelyeket gyakorta megkettőzve használtak. A durva, goromba beszédben alkalmi igeként (↑) fordul elő, mint emberekre is értendő elhajtó, elűző szó. – A cocó ’gyi paci’ (1820/: Nszt.) a gyermeknyelvi co megkettőzése. ⌂⇒ A magyarból: szlk. coky ’‹kutya utasítása lefekvésre›; kuss’.
☞ EtSz.; TESz. cocó a. is; EWUng.