cimbalom [4] A: 1416 u./¹ cimbalamocban (BécsiK. 44); 1493 k. cʒymbalomokban (FestK. 42); 1508 zimbalomban (DöbrK. 230); 1518 k. cymbalim; cymbalmos [sz.] (SándK. 16); 1531 cÿmbalÿomoknak (ÉrsK. 338); 1533 cimbolim (Murm. 1650.); 1590 Czimbalum (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 126); 1597 Czimbalium (OklSz.); 1754 czimbálomokon (Balassa J.–Simonyi: TMNy. 314); 1898 cindalommal (NSz.) J: 1 1416 u./¹ ’cintányértféle ütőhangszer | beckenartiges Schlaginstrument’ (↑); 2 1533 ’verőkkel megszólaltatott húros hangszer | Hackbrett 〈Musikinstrument〉’ # (↑) Sz: cimbalmos 1518 k. cymbalmos ‹fn› (SándK. 16) | cimbalmozik 1585 Czimbalmozok (Cal. 1096)

Latin jövevényszó. |  ≡  Lat. cymbalum ’cintányérféle ütőhangszer’, (k.) ’harangjáték; kolostorok ajtajára felfüggesztett csengő, amellyel a szerzeteseket hívták össze’ [< gör. κύμβαλον ’kis, tisztán csengő, fémből készült medence’ < gör. κύμβαλος ’ivókehely; tál’]. A görög és a latin szó ütőhangszerfélét jelölt, a bőség és termékenység isteneinek, Bacchusnak és Cybelének ünnepein használtak. A ’húros hangszer’ jelentés a középkor folyamán alakult ki, de a szó egyúttal a kalapáccsal megszólaltatott harangjáték nevéül is szolgált.  ≋  Megfelelői: ném. Zimbel ’cintányér’, Zymbal ’cimbalom’; fr. cymbale ’cintányér; cimbalom’; stb..  ⌂  A 2. jelentést az magyarázza, hogy mindkét hangszert ütéssel szólaltatják meg.  ∼  A (R.) cimbál ’egy fajta, kézzel megszólaltatott hangszer’  (1855: NSz.) és cimbal ’cimbalom’  (1865: Babos: KözhSzt.) német vagy francia hatást tükrözhet.

☞ EtSz.; TESz.; EWUng.→ csembaló, komp, kúp, kupa¹, pikonhog