cenk ∆ A: 1138/ ? Cencu [szn.] (MNy. 32: 132); 1281 Tothchenk [hn.] (FNESz. Nagycenk a.); 1291 Zenk [hn.] (SoprSz. 37: 275); 1395 k. chenk (BesztSzj. 796.); nyj. cënke (Nyr. 30: 173) J: ‹fn› 1 1138/ ? ’kutya(kölyök); (vadász)kutya | (junger) Hund; (Jagd)hund’ (↑), 1395 k. ’ua.’ (↑); 2 1708 ’lovászlegény 〈főleg katonaságnál〉; ifjú zsoldos | Stalljunge 〈bes. beim Milit〉; junger Söldner’ (Pápai Páriz: Dict. Căcŭla a.); 3 1753 ’fiú; taknyos kölyök | Knabe; (Rotz)bengel’ (NSz.); 4 1773 ’hitvány ember | Schuft’ (Nszt.); 5 1811 ’újonc | Rekrut’ (Márton J.: MNSz.–NMSz.) | ‹mn› 1 1847 ’fiatal 〈személy〉 | jung 〈Person〉’ (Nszt.); 2 1856 ’hitvány 〈személy〉 | schuftig’ (Nszt.)
Ismeretlen eredetű. | ⌂ A jelentésekhez vö. →kölyök, →kutya, →tacskó. A melléknévi jelentések jelzői használatban keletkeztek. ⌂⇒ A magyarból: rom. ţînc, ţinc ’legényke, kölyök, fickó’, (N.) ’kutya, ragadozó állat kölyke’.
☞ EtSz.; TESz.; EWUng.