büszke A: 1594 e./ buͤzkéktoͤl (Balassi: Camp. 22); 1610 büʃʒkél [sz.] (CorpGr. 239); nyj. legbückibb (ÚMTsz.) J: 1 1594 e./ ’kevély, rátarti; önérzetes | stolz; selbstbewußt’ # (↑); 2 1702 ’büdös; visszataszító | stickend; abstoßend’ (NySz.) Sz: büszkélkedik 1784 büſzkélkedni [sz.] (Baróti Szabó: KisdedSz. 14)
Származékszó. | ⌂ A →bűz-ből keletkezett kicsinyítő képzővel. A ’bűzlő’ > ’büszke’ jelentésváltozás alapja a rossz szag és a kevélység egyaránt visszataszító volta.
☞ Nyr. 16: 555; Horger: MSzav.; Bárczi: SzófSz.; TESz.; EWUng.→ bűz