buja A: 1416 u./¹ buialkottoc [sz.] (BécsiK. 224); 1470 bwaſagnekewl [sz.] (SermDom. 2: 148); 1776 búja (Nszt.); 1777 bulyálkodásig [sz.] (NSz.) J: ‹mn› 1 1416 u./¹ ’kéjelgő | wollüstig; unkeusch’ (↑); 2 1631 ’dúsan tenyésző, bőven termő | üppig’ (NySz.) | ‹fn› 1 1525 u. ’ágyas | Kebsweib’ (LázK. 50); 2 1788 ’kéjenc | Wollüstling’ (Nszt.) Sz: bujálkodik 1416 u./¹ ’erkölcstelen módon szerelmeskedik | buhlen, Unzucht treiben’ (↑) | bujaság 1456 k. buÿaſagh ’a nemi élvezetek hajszolása | Wollüstelei’ (SermDom. 1: 313) | bujaságos 1456 k. buÿaſagos ’kéjelgő | wollüstig’ (SermDom. 2: 475)

Szláv jövevényszó. |  ≡  Óe. szl. bujь ’oktalan, ostoba, buta’; szbhv.  (R. Ča) bȗj, bȕja [nőnem], bȕje [semleges nem] ’kövér, gazdag, termékeny; kéjelgő’; cseh  (ócseh) buj ’bolond, balga’; or.  (R.) бyй ’vad, vakmerő; erős’ [indoeurópai eredetű; vö. óind bhū́yās- ’több, nagyobb, erősebb’; av. baoyō ’hosszabb’; stb.].  ⇒⌂  A magyarba a szláv szó nőnemű alakja került át.  ∼  Ugyanerre az etimonra megy vissza a (R.) bújna ’dús, bőséges’  (1664: NySz.), amely a szlk. bujná [nőnem]’ua.’ alakból származik.

☞ EtSz.; Kniezsa: SzlJsz. 110; TESz.; EWUng.→ pitle