bufa × A: 1588 bufa (RMKT. 4: 239); 1788–1789 buffa (NSz.) J: ‹mn› 1 1588 ’igen nagy | übergroß’ (↑); 2 1611 ’pufók | pausbäckig’ (Szenczi Molnár: Dict.); 3 1788–1789 ’buta | dumm’ (↑) | ‹fn› 1 1763 ’pofa | Backen’ (NSz.); 2 1907 ’hátbavágás | Schlag auf den Rücken’ (ÚMTsz.)

buffant × A: 1604 buffanto [sz.] (Szenczi Molnár: Dict. Onocrótalus a.) J: ’tompa hangot ad ki | einen dumpfen Ton von sich geben 〈Tier〉’

buffan × A: 1644 buffanása [sz.] (SzT.); nyj. buffanik [□] (ÚMTsz.) J: 1 1644 ’tompa hangot ad ki | einen dumpfen Ton von sich geben’ (↑); 2 1816 ’puffan | plumpsen’ (Gyarmathi: Voc. 97 [ɔ: 105])

bufog × A: 1760 bufogástis [sz.] (SzT.); 1851/ buffogó [sz.] (Nszt.) J: ’tompa, mély, öblös hangot ad | dumpf schallen’

Onomatopoetikus tőből származó szócsalád. |  ⌂  A szótő egyfelől a →böfög, másfelől a →pofa, →puffad stb. szócsaládjával függ össze. A bufa végződése az -a folyamatos melléknévi igenévképző (vö. →csusza, →hulla stb.), a többi címszónál pedig különféle igeképzők kapcsolódtak a tőhöz.

☞ EtSz.; TESz. buffant a. is; EWUng.→ böfög, mufurc, pofa, puff²