bőg A: 1251/ ? Bugeu [sz.] [szn.] (OklSz.); 1474 bɵgesnekwl [sz.] (BirkK. 2); 1533 Buͤgheto [sz.] (Murm. 1054.); 1770 k./ bőggésekkel [sz.] (NSz.) J: 1 1251/ ? ’〈személy〉 ordít; zajong | brüllen, schreien; lärmen 〈Person〉’ (↑), 1474 ’ua.’ (↑); 2 1508 ’〈főleg szarvasmarha〉 mély, erős hangot ad | muhen’ # (DöbrK. 520); 3 1708 ’〈szarvasbika〉 párzási ingertől hajtva sajátos hangot ad | röhren’ # (Pápai Páriz: Dict.); 4 1770 k. ’〈tárgy, természeti jelenség〉 erős hangot ad | brausen, heulen 〈Gegenstand, Naturerscheinung〉’ # (↑); 5 1771 ? ’hangosan sír | brüllend weinen’ # (NSz.), 1787 ’ua.’ (Nszt.) Sz: bőgő 1251/ ? [szn.] (↑); 1779 ‹foly mn-i igenév› (NSz.); 1790 ‹fn› ’nagybőgő | Baßgeige’ (Nszt.) | bőgés 1474 (↑)

bődít A: 1666 Meg-boͤditvén magát [sz.] (NySz.) J: ’ordíttat, bömböltet | brüllen lassen’

bődül A: 1668 boͤduͤl (NySz.) J: [főleg el~] ’ordítani, üvölteni kezd | brüllen, zu brüllen anfangen’ # Sz: bődületes 1876 bődületes ’rendkívül nagy 〈határozói értékben is〉 | ungeheuer 〈auch in adv Funktion〉’ (NSz.)

A szócsalád alapja, a bőg onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  Szorosan öszefügg a →bég¹-gel, köztük részleges szóhasadás ment végbe. A végződés a -g gyakorító képző. A bőg egy szó belseji n-t tartalmazó változatán keresztül a →bong-gal is össszefügg. A 3. jelentéshez vö. →berreg, →búg stb., továbbá bökög ’‹szarvas› bőg’  (1858: NSz.).

A bődít származékszó. |  ⌂  A bőg-ből keletkezett kezdő-műveltető képzővel.

A bődül származékszó. |  ⌂  A bőg-ből keletkezett kezdő-visszaható képzővel.

☞ EtSz. 1. bő a.; TESz.; EWUng.→ bögöly