bitang A: 1456 k. bitanghÿth (SermDom. 1: 449) J: ‹fn› 1 1456 k. ’zsákmány | Beute’ (↑); 2 1567 ’váltságdíj; büntetéspénz | Lösegeld; Strafgeld’ (OklSz.); 3 1574 ’fattyúgyermek | Bänkelkind; Kuckucksei’ (SzT.); 4 1604 ’csavargó | Strolch’ (Szenczi Molnár: Dict. Scúrra a.); 5 1799 ’hitvány személy | nichtswürdige Person’ # (NSz.) | ‹mn› 1 1496 ’gazdátlan; kóborló | herrenlos; streunend’ (OklSz.); 2 1717 e. ’alávaló | niederträchtig’ # (NySz.) Sz: elbitangol 1519 el bytangollya ’elpazarol | verschwenden’ (JordK. 390)

Német  (feln.) jövevényszó, esetleg cseh közvetítésével is. |  ≡  Ném.  (kés. kfn.) biutunge ’préda, prédaszerzés, cserebere ‹prédával›’; – vö. még cseh  (R.) bitunk ’préda, a préda felosztása’. A németbe az aln.  (kaln.) būte ’‹dolog› amely felosztásra kerül’ szóból.  ⌂  A pejoratív főnévi és melléknévi jelentések már korán megjelentek a magyarban, mégpedig a huszita mozgalom követőinek, híveinek becsmérlő, megvető elnevezése volt. A szónak a magyarba való közvetítésében a nyelvjárási német alak játszhatott szerepet Felső-Magyarországon.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv. bitanga ’mihaszna, naplopó, gazember’, (N.) ’vezérállat’; rom.  (N.) bitáng ’fattyú’.

☞ EtSz.; Bárczi: SzófSz.; TESz.; EWUng.