bika A: 1109 ? Wykad [hn.] (MNL (OL) Dl. 12180); 1138/ ? Bíqua [szn.] (MNy. 32: 131); 1193 biquacut [hn.] (MNL (OL) Dl. 27); (†1015) 1220 k./ ? bucaozu [hn.] (Györffy: DHA. I: 74); 1395 k. bíka (BesztSzj. 997.) J: 1 1138/ ? ’szarvasmarha hímje | Stier’ # (↑), 1395 k. ’ua.’ (↑); 2 1575 ’izmos, erőteljes testfelépítésű férfi | großer, starker Mann’ (Heltai: Krón. 152a); 3 1690 ’állat hímje | männliches Tier’ (Radvánszky: Csal. 2: 401); 4 1739 ’nemileg erőteljes férfi | geschlechtlich kräftiger Mann; Buhler’ (MNy. 65: 228); 5 1881 ’emelőbak | Hebebock’ (Nyr. 10: 326); 6 1897 ’döngölő sulyok | Rammbock’ (ÚMTsz.); 7 1898 ’gőzgép | Dampfmaschine’ (NSz.)

Ótörök jövevényszó. |  ≡  Kök-török buga; CC. boγa, buγa; oszm. boğa; stb.: ’bika’. Megfelelői a mongol és a mandzsu-tunguz nyelvekben is megtalálhatók.  ⌂  Kiindulási alakja: *bı̈qa. A szó belseji i csuvas típusú átadó nyelvre utalhat; vö. még →béklyó. Az 5., 6. jelentéshez vö. →bak.

☞ Gombocz Z.: BTLw.; AOH. 15: 320; Doerfer: TE. 2: 300; TESz.; Ligeti: TörK. 279; Németh Gy.: HonfKial. 252; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT.→ bikavér, bölömbika