biccent A: 1767 megbiccenthetnék [sz.] (MNy. 64: 466) J: 1 1767 ’megbillent | kippen lassen’ (↑); 2 1833 ’sántít | hinken’ (Kassai: Gyökerésző 1: 327); 3 1838 ’fejével int, bólint | nicken’ (MNy. 26: 152)

biccen A: 1772 Biczenő [sz.] (MNy. 60: 220); 1784 bittzene (Baróti Szabó: KisdedSz.) J: 1 1772 ’sántikál | hinken’ (↑); 2 1784 ’billen | kippen’ (↑)

biceg A: 1776 bitzegvén [sz.] (NSz.); 1800 bicögne (MNy. 68: 324); nyj. beceg, bëceg (MTsz.); biccög (ÚMTsz.) J: 1 1776 ’billeg | wackeln’ (↑); 2 1792 ’sántít | hinken’ # (Baróti Szabó: KisdedSz.); 3 1857 ’biccent | nicken’ (NSz.)

Onomatopoetikus eredetű szócsalád. |  ⌂  A tő összefügg egyfelől a →bizgat, másfelől a →ficamlik és →fickándozik szócsaládjának tövével, valamint valószínűleg a →pedz igével is. A végződések különféle igeképzők.  ∼  Ugyanebből a tőből különféle gyakorító képzőkkel keletkezett igék: bicereg ’biceg’  (1831: Kreszn.); bicceget ’újra és újra bólint, bólogat’  (1837: Nszt.). A tőből a folyamatos melléknévi igenév -e képzőjével alakult: 1449Bÿcze [szn.] (NévtÉ. 11: 28); bice’sánta, bicegő’ (1825: Bálint: SzegSz.); vö. még bicebóca[ikerszó]’ua.’ (1874–1876: Nszt.).

☞ EtSz. bice a.; Bárczi: Szók. 30; TESz. biceg a., bicebóca a. is; EWUng.→ bizgat, ficamik, fickándozik, pedz