bélyeg A: 1263 ? biluk [szn.] (OklSz.); 1436 Bylegh (OklSz.); 1470 k. belegeth (SermDom. 2: 428); 1493 Belek [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 2: 591); 1519 byllo̗gheet (JordK. 910); 1529 e. bélyegit (VirgK. 113); 1587 Byligh vas (OklSz.); 1667 bilyog (Nyr. 22: 519); 1760 belyag (MNy. 60: 219); 1779 béjog (MNy. 1: 276); 1784 bülleg (MNy. 11: 369) J: 1 1436 ’megjelölésként sütött bélyeg | Brandmal, Brandmarke’ (↑); 2 1560 k. ’sebhely | Narbe’ (GyöngySzt. 3878.); 3 1560 k. ’ismertetőjel, ~jegy | (Merk)mal, Kennzeichen’ (GyöngySzt. 4552.); 4 1773 ’szégyenletes(nek tartott) tulajdonság | verächtliche Eigenschaft’ (Nszt.); 5 1779 ’pecsét | Siegel’ (MNy. 76: 256); 6 1857 ’postai értékjegy | Briefmarke’ # (Nszt.); 7 1862 ’értékjegy | Wertzeichen’ (CzF.) Sz: bélyegez 1470 belegeʒthe (SermDom. 2: 460) | bélyegző 1560 k. belegho̓ was (GyöngySzt. 4223.); 1595 beliegzeo Mesterrel (OklSz.); 1837 bélyegzőket ’vmlyen felületre, rendszerint állat bőrére billogot, bélyeget nyomó eszköz | ’ (Hirnök 1837. júl. 7.: [4])

Jövevényszó, de az átadó nyelv vitatott. | 1 Szláv jövevényszó. |  ≡  Szb.  (e.) beleg ’jel’; szbhv. biljeg, biljega ’ua.; pecsét’; szln. bileg, beleg ’ismertetőjegy’; or.  (N.) бeлëг ’jel, folt, anyajegy’; stb. [eredetéhez vö. a török adatokat (↓)]. 2 Ótörök jövevényszó. |  ≡  Kök-török bälgü; csag. bėlgü; kaz. belgı̆ stb.: ’jel, ismertetőjegy’ [? < török *bäl- ’megjelöl’].  ⌂  A magyarba átkerült alak *beligü vagy *belügü lehetett.

☞ Kniezsa: SzlJsz. 595; Doerfer: TE. 1: 217; TESz.; MNy. 63: 429; Ligeti: TörK. 80, 263; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT.→ szégyen-